Kézdivásárhelyen született 1886. november 6-án, iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte el, majd Kolozsváron folytatta, 1908- ban a budapesti Pedagógiumban szerzett tanári oklevelet. Az 1912-13-as években a jénai egyetemen és a berlini Bányászati Akadémián a korszerű természettudományos oktatás és a múzeumok szervezését tanulmányozta. 1942-ben Szegeden avatták doktorrá.
1908-1919 között Abrudbányán tanított, Székelykeresztúrra került, s itt a tanítóképző tanáraként a természettudományt, a mezőgazdaságtant és a kézimunkát tanította 1931-ig. Székelyudvarhelyre költözött, a St. Octavian Iosif Líceum tanára lett, s 1947-ben a gazdasági líceum tanáraként vonult nyugdíjba.
Geológiai kutatásait már Abrudbányán megkezdte, főleg a nemesfémek vizsgálata érdekelte. A bukaresti Földtani Intézet tagjai közé választotta, s 1941-ben a Kelet-magyarországi és Erdélyrészi Fürdők Szövetségének vezetőségi tagja lett. Ekkor bízzák meg a Székelyudvarhelyen létrehozandó Orbán Balázs Borvízkutató Központ megszervezésével, de nagyszabású tervét, az erdélyi ásványvízkészlet teljes feltérképezését a háború megakadályozta. A kutatás a továbbiakban egyéni feladatává vált, s mégis – távol a nagyobb tudományos központoktól – a geológia számos területén mindmáig maradandót alkotott (hasznosítható ásványkincsek, barnaszéntelepek, ásványvizek és gázömlések, iszapvulkánok, gyógyiszapok, mofetták kialakulása és működése, a korszerű és gazdaságos fürdőélet megszervezése, a szülőföld természeti szépségei és ritkaságai, a Székelyföld geológiája, növény- és állatvilága). Elemezte a sóskúti gyógyforrások összetételét, hagyatékából néhány darabot múzeumunk őriz, de kőzet- és ásványgyűjteménye, kéziratai és könyvtára az udvarhelyi Haáz Ferenc Rezső Múzeum tulajdonába kerültek, ahol már az 1970-es évek közepén emlékszoba nyílt, s az anyavárosban egy szakközépiskola viseli a nevét.
1931-1943 között a Székelység című honismereti folyóiratot szerkesztette, jelzéssel vagy névtelenül közel félezer írása jelent meg magyar, román és francia nyelven, tudományos ismeretterjesztő szakdolgozatait a magyarországi Földtani Közlöny, Földtani Értesítő, Földgömb, Hidrológiai Közlöny, Barlangvilág, Bányászati és Kohászati Lapok, s Romániában az Erdélyi Múzeum, Natura, Revista Muzeelor és A Sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum Évkönyve közölte.
A Székely Nemzeti Múzeum fennállásának 50. évfordulóján indította el és szervezte meg minden év nyarán a Hargita expedíciókat, amelyeken a Székelyföld iránt érdeklődő tudósok, egyetemi hallgatók, természetbarátok vettek részt. Munkásságának elismeréséül 1928-ban a budapesti Természettudományi Társulat Bugát Pál-díját kapta meg, 1965-ben pedig a Földtani Társulat aranydiplomáját vehette át.
Fontosabb munkái: A Székelyföld természeti kincsei és csodás ritkaságai / Székelyudvarhely, 1938/, Szent Anna tó és környéke /Székelyudvarhely, 1940/, A Maros Magyar Autónom Tartomány hasznosítható ásványkincsei /Bukarest, 1957/, Maros Magyar Autónom Tartománybeli ásványvizek és gázömlések /Bukarest, 1957/, Ki volt Orbán Balázs?/ Székelyudvarhely, 1929/, Székelyföldi útmutató /sorozat, Székelyudvarhely, 1933-40/.
Székelyudvarhelyen hunyt el 1971. május 13-án.
Fülöp Lajos
