Tarcsafalván született 1804. január 10-én, ősei unitárius székely primori családból származtak. Tanulmányait a székelykeresztúri unitárius kollégiumban kezdte meg, majd Kolozsváron folytatta ugyancsak az unitáriusok kollégiumában. Katonai pályára lépett, bejárta a monarchia országait, tízévi szolgálat után 1835–1848 között küsmődi birtokán gazdálkodott. Itt győződött meg az elmaradott egykori Keresztúr szék fejlesztésének szükségességéről, ezt tanúsítják reformkori írásai, beszédei s egész politikai pályafutása.

Az 1841–1844-es erdélyi országgyűlésen Küküllő vármegye követeként a haladó ellenzék soraiban lelkes reformeszméivel tűnt fel, amit csak erősített a gr. Széchenyi Istvánnal és Batthyány Lajossal kötött barátsága. 1848. május 2-án Udvarhelyszék követévé választotta, ebben a tisztségében kezdte meg következetes munkálkodását az unió előkészítésére. Ezt tartotta az egyetlen lehetőségnek Erdély felemelkedésére, s 1848. május 30-án az országgyűlés vezérszónokaként javasolta Erdély és Magyarország uniójának kimondását. Nemsokára a pesti népképviseleti országgyűlésben a képviselőház első alelnökévé választották, az erdélyi politikusok közül a legmagasabb tisztségbe helyezték. Az első felelős minisztériumban egyúttal pénzügyi államtitkár és a Honvédelmi Bizottmány tagja. A szabadságharc bukása után Kolozs és Szatmár megyékben bujdosott, l849. októberében önként feladta magát, börtönbe került, 1850. július 4-én halálra ítélték, de kegyelmet kapott. Sátoraljaújhelyet jelölték ki kényszerlakhelyéül, s egyre súlyosbodó tüdőbetegsége miatt megengedték, hogy szülőföldjére költözhessék, 1856-ban Bencédben élt. Vagyonát, kéziratait az Erdélyi Múzeumnak ajándékozta, a teljes életmű feldolgozása a jövő feladata maradt.

Főművét Magyarországi és erdélyi urak. Pálffy János emlékezései címmel Szabó T. Attila rendezte sajtó alá 1939-ben Kolozsváron, s a kötet az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában jelent meg. 2008-ban Benkő Samu előszavával a budapesti Nap Kiadó vállalkozott a bővített újraközlésre, így a páratlan értékű forrásanyag újra hozzáférhetővé vált mindazok számára, akik a szabadságharc erdélyi vonatkozásait kutatják. A szerző a következő vallomással indítja visszaemlékezéseit: „Megállapodva az élet középútján, mint kifáradt vándor visszatekintek a múltba. Felköltöm lelkemben emlékét a rég és közelebb lefolyt eseményeknek, melyekben közvetve vagy közvetlenül részt vettem. Szellemem elé idézek élőket és holtakat, akikkel pályámon találkoztam, mérlegelve akaratot és erőt, cselekvényt és eredményt.”

„…emlékirata nem kis mértékben járult hozzá a forradalom és a szabadságharc történeti képének kialakításához. Érdekes lenne összehasonlítani a forradalom idején elmondott beszédeit emlékiratának szövegével, ami valószínűleg jól szemléltetné azt, hogy egy nagy tehetségű, művelt, becsületes szándékú, nagy nemzeti célok szolgálatára vállalkozó politikus miként lett a nemzeti ideálokról lemondó békepárt híve, majd a forradalom szellemét több tekintetben torzító emlékírója” – írja a korszak kiváló szakértője dr. Egyed Ákos akadémikus.

Bár életműve, politikai pályafutása nem mentes az ellentmondásoktól, személyében a tragikus sorsú ’48/49-es székely nemzedék mindmáig elismerést és megbecsülést érdemlő képviselőjét tisztelhetjük.

Tarcsafalván halt meg 1857. április 13-án.

Fülöp Lajos