Olvasóink értékelése: 3 / 5

(1951-2012)

Életének 61. évében tragikus hirtelenséggel távozott el közülünk Székelykeresztúr tisztelt közéleti személyisége, Fodor S. Sándor tanár, tanfelügyelő. Összeroppant a súlyos kór terhe alatt, s immár visszavonhatatlanul a Szilasi Temetőt választotta örök nyughelyül. Nemcsak családját, rokonait, ismerőseit rendítette meg korai halála, hanem az egész várost, s a megye pedagógusait, hiszen személyében a halk szavú, de határozott tanárt, barátot és megbecsült polgárt veszítettünk el.

1951. május 31-én született Bukarestben, de családja nemsokára visszatért Székelykeresztúrra, s a Gagyi-patak partján épített ház ad otthont a négytagú családnak, itt kezdi meg elemi iskolai tanulmányait, 1970-ben sikeres érettségi vizsgát tesz az unitárius gimnáziumban. A katonai szolgálat után 1975-ben a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán történelem-földrajz szakos tanári oklevelet szerez, s 1984-ben a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen a történelem- filozófia fakultáson fejezi be egyetemi tanulmányait.

1975–78 között Vargyason tanít, 1978–79- ben Nagysolymosban, ezután véglegesen városunkban telepedik le, 1979–90 között az egykori l. számú Általános Iskola oktatója, 1990-től az Orbán Balázs Gimnázium tanára, 1995-től tanfelügyelő (történelem, társadalomtudományok, földrajz).
Pedagógusként különös gondot fordított a honismeret oktatására, diákjai körében ezért lett népszerű. Számos helytörténeti rendezvényt szervezett, s a vidéken is támogatott minden hasonló kezdeményezést. Részt vett a Nyikó menti Perefernum honismereti vetélkedőkön, a résztvevőket megjutalmazta, s gondja volt arra, hogy hasonló esetekben a tanulók elismerésben részesüljenek. Tevékenyen kivette részét a sóskúti ifjúsági fesztiválok lebonyolításában, 1990-től a városi fúvószenekar elnöki tisztségét töltötte be. Állandó előadója volt a helyi Vox Rádiónak, támogatta a múzeum gyűjtőmunkáját, közreműködésével került a múzeumba a vargyasi Borbáth-hagyaték maradéka. Ő fedezte fel a Petőfi Sándor Általános Iskola melletti középkori kúriát, így került sor itt a régészeti kutatások megkezdésére, amelyek értékes leletekkel gyarapították a múzeum gyűjteményét.
Oktató-nevelő munkája mellett a helyi honismereti kutatások álltak érdeklődésének középpontjában, érdekelte a neves elődök sorsa, Orbán Balázs, Jakab Elek, Sándor János, dr. Molnár István emlékét tudományos népszerűsítő cikkeiben méltatta. Számos tanulmánya és értekezése jelent meg a pedagógiai szaklapokban és a helyi sajtóban is. Társszerzője A székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium 200 éves története (Kolozsvár, 1993) című monográfiának, Sándor János, unitárius gimnáziumi igazgató iskolatörténeti monográfiájáról értekezik a Szabó K. Attila szerkesztette Erdélyi magyar iskolák az évszázadok sodrában (Csíkszereda, 2001) című gyűjteményes kiadványban.

Következetesen érdekelte Székelykeresztúr sorsa, az utóbbi két évtizedben számos közéleti megbízatást vállalt, 2004–2008 között városi tanácsos, s az RMDSZ tisztségviselőjeként határozott véleményét nem rejtette véka alá soha, a szövetséget anyagilag is támogatta.

Örökre eltávozott közülünk, de amit szeretett városáért tett, nem vész el soha, munkás élete ezért példamutató tanítványai, munkatársai és városunk polgárainak számára. Nevét véglegesen beírta Székelykeresztúr város történetébe, emléke előtt főt hajtani az utókor megtisztelő feladata marad.

Fülöp Lajos

Olvasóink értékelése: 0 / 5

100 éve született dr. MOLNÁR ISTVÁN múzeumalapító, néprajztudós

Székelykeresztúr Város Önkormányzata f. év novemberi gyűlésén döntött arról, hogy december 17-én ünnepi megemlékezést szervez dr. Molnár István születésének 100. évfordulója tiszteletére. A közművelődési bizottság a rendezvény előkészítésére Benyovszki Lajost, a művelődési ház igazgatóját és alulírottat kérte fel.

A kezdeményezést a Hargita Megyei Forrásközpont közreműködésével Borboly Csaba, Hargita Megye Önkormányzatának elnöke támogatta, ennek eredményeként sikerült kinyomtatni a meghívókat és a falragaszokat, amelyeket Sándor Zsigmond Ibolya és Sándor Dénes állítottak össze. Ugyancsak az ő munkájukat dicséri a negyven darabot számláló néprajzi fotókiállítás, amely többségében az egykori múzeumalapító eredeti felvételei alapján készült, s amelynek költségeit ugyanabból a forrásból fedeztük.

A havas téli délután szépszámú megemlékező jelenlétében a múzeum udvarán, Györfi Sándor szobránál koszorúzással vette kezdetét az ünnepség, majd a nagyteremben a meghívottak beszédeivel folytatódott. Elsőként a város polgármestere, Rafai Emil úr köszöntötte a részvevőket, kiemelve Székelykeresztúr első díszpolgárának elévülhetetlen érdemeit a város tudományos intézményének megalapításában és fejlesztésében, hangsúlyozva a hagyaték megőrzésének és értékesítésének fontosságát. Dr. Gazda Klára, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott tanára alapos, az egész életpályát átfogó, különösen a néprajztudós és múzeumalapító munkásságát elemző előadást mutatott be, nem feledkezve meg a múzeum helytörténeti és régészeti kutatásairól sem. Sándor-Zsigmond Ibolya a fotográfus-néprajzos páratlan értékű hagyatékáról beszélt, amelyből közel félszázat a kisteremben, illetve filmen is megtekinthettek a jelenlévők. A testvérmúzeumok részéről Varga Mihály igazgató, a Székely Nemzeti Múzeum üdvözletét tolmácsolta, a Csíki Székely Múzeumtól Benedek Éva muzeográfus, míg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum képviseletében Róth András, a Tudományos Könyvtár igazgatója szólalt fel. Jókívánságait küldte a csernátoni Haszman Pál Múzeum, a Maros Megyei Múzeum, valamint az Ipó László Alapítvány. Jelen volt dr. Pozsony Ferenc, egyetemi előadótanár, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke. Meglepetésként szolgált az a kis portréfilm, amelyet Simó Béla városi tanácsos a dr. Molnár Istvánról még életében készített felvételekből állított össze.

A bensőséges hangulatú ünnepséget tartalmas emlékműsor zárta, szavalt Molnár Orsolya színművész, népdalokat énekelt Borbély Ágnes VI. osztályos tanuló, Bach-szonátát adott elő ifj. Sipos Dezső zenész, hegedű szakos tanár.

Fülöp Lajos

Az 1946-ban alapított székelykeresztúri tájmúzeum a városi unitárius főgimnázium régészeti-történelmi, művészettörténeti és természetrajzi szertárának felhasználásával nyitotta meg alapító kiállítását. A múzeum fennállásának 50. évfordulóján, 1996-ban vette fel a múzeumalapító, dr. Molnár István nevét. Dr. Molnár István bronz mellszobra 2008. augusztus 8-án került felavatásra. Györfi Sándor karcagi szobrászművész alkotása, Karcag testvérváros és a művész közös ajándéka. Sándor-Zsigmond Ibolya

Olvasóink értékelése: 0 / 5

dr. Lengyel Árpád emlékezete

- Kávéházi riport -

 
Székelykeresztúron a jubileumi évben két műemléképületünk helyreállítása, felújítása fejeződött be. Az egyikről, a “fiatalabbikról” az Unitárius Egyház Gyűlekezeti Házáról már írtam. A napokban ellátogattam a jóval “öregebbikhez”a főtéri lábas házhoz, amelyik a szakszerű felújítását követően a Lengyel Kávézónak is otthont ad.
Kádár Péter és Domokos Levente tulajdonosoknak, beszélgetésünk indítójaként elmondtam, hogy ez évben telt 120 esztendeje annak, hogy dr. Lengyel Árpád orvos a ház egyik régi tulajdonosa megkezdte itt a rendelést körorvosként. Több se kellett, mire a kávét elfogyasztottuk megnyílt számomra a házi levéltár és múzeum. A rendelkezésemre álló források révén, adalékokat gyűjthettem-( az alábbiakban közlöm)-a hajdani orvos szakmai pályával kapcsolatosan.
Lengyel Árpád Kolozsváron, a Magyar Királyi Tudományegyetemen szerezte orvosi diplomáját 1888-ban. Miután egy évig szigorló orvosként dolgozott a kincses városban, hazatért Székelykeresztúrra, ahol 1889. július1-től meg kezdte körorvosi működését. Egy 1907-es feljegyzéséből olvastuk, hogy Székelykeresztúron kivül még 18 környező falu orvosi ellátása  tartozott munkakörébe. Az első világháborús készülődések idején - 1895 november 20-án - katonai főorvost “csináltak” belőle, de ebből a munkakörből saját kérésére kilépett. A háború nem maradt el, és a behívó nem kegyelmezett. A doktor úr 1915. október 18-tól 1916. január16-ig front szolgálatot teljesített Galiciában, tudtuk meg nagyon értékes fennmaradt naplójából. A házi múzeum értékes darabjai közé tartoznak megőrzött orvosi eszközei, egy kis sebészeti asztalka valamint töredékesen az öntvény cégtábla a következő felírattal:

dr. Lengyel Árpád
rendel:  d.e. 9 órától

A helytörténet arról is tudott, hogy a doktor úr egészségtant tanított és ellátta a diákok gyógyítását is az unitárius gimnáziumban és a tanítóképzőben. Erre vonatkozóan a házi levéltárban van egy 1920-as irat, amelyik ugyan még magyar nyelvű, Karoliny Mihály képezdei igazgató írja alá, de a pecsét körírata már román nyelvű. ” ŞCOALA NORMALĂ DE BĂIEŢI CRISTURU SĂCUIESC ROMĂNIA” középen román királyi címerrel.    Aki betér a Lengyel Kávézóba akarva-akaratlanul helytörténeti tudatát bővítheti, erről gondoskodott a szakszerű restaurálás, néhány antik lakberendezési tárgy és főleg a száz évvel ezelőtti Székelykeresztúr központját bemutató nagyított fényképek.

Fodor S. Sándor

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Nagymedeséren született 1888. március 28- án, elemi iskoláit szülőfalujában végezte, 1900-ban a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium tanulója lett. Középfokú tanulmányait a kolozsvári Unitárius Kollégiumban folytatta, s l908-ban sikerrel letette az érettségi vizsgát. Még ebben az évben a Ferencz József Tudományegyetem latin-magyar szakos hallgatója lett, a következő évben a kincses város Unitárius Teológiai Akadémiájára kérte felvételét. Főiskolai tanulmányait 1913-ban fejezte be, bölcsészeti doktori diplomát és lelkészi képesítést szerzett, s kiváló tanulmányi eredményeinek elismeréseként az Egyházi Képviselő Tanács két évre az oxfordi Manchester College-ba küldi.

1915-ben kezdte meg lelkészi szolgálatát Kissolymosban, 1921-ben a Teológiai Akadémia ószövetségi tanszékére rendes tanárnak nevezték ki. 1938-ban főjegyzőnek, l946. szeptember 15-én a városunkban tartott zsinaton püspöknek választották meg. Az unitárius egyház 27. főpásztoraként nemes megbízatását egészen haláláig betöltötte.
Széleskörű hivatali teendői mellett számos egyházi lap (Unitárius Egyház, Unitárius Közlöny, Teológiai Akadémiai Értesítő, Keresztény Magvető, Erdélyi Szemle) szerkesztője vagy segédszerkesztője, az Unitárius Evangélium alapítója. Írásait közölte a Pásztortűz, a Világosság és az angol Christian Life.

Irodalmi munkásságát pedagógiai értekezések publikálásával kezdi (A személyiség pedagogikájának alaptényezőiről, Kolozsvár, l913, Az értelmi és erkölcsi nevelés viszonya, uo. 19l6). Alapvető teológiai munkáját Az isteni törvény útja címmel tette közzé (Kolozsvár, 1939), s kiadta Bölöni Farkas Sándor Utazás Észak-Amerikában c. úti beszámolóját is. Varga Bélával közösen jelentették meg A család könyve c. kötetet. A tudomány és a vallás viszonyát vizsgálja A világ fejlődése az atom szemléletében (Kolozsvár, 1946) és az Unitárius Káté (Kolozsvár, l968) c. műveiben. Székelykeresztúron jelentette meg Carpenter Estlin J. A kereszténység helye a világ vallásai között (1923) c. fordítását.

Múzeumunk mély tisztelettel emlékezik a tudós főpapra és közéleti személyiségre, hiszen az ő személyes aláírását viseli az az l946-ban keltezett E.KT. átírat, mely az unitárius gimnáziumban jóváhagyja az iskolai múzeum megnyitását: „…engedélyezzük, hogy a néprajzi múzeum elhelyezésére a tornaterem karzata és a hozzávezető folyosórész alakíttassék át, tekintettel arra, hogy a karzat ilyen irányú felhasználása nem jelentene semmi hátrányt a tornateremre. Tudomásul vesszük azt is, hogy az átalakítási és berendezési költségek fedezésére Molnár István afia gyűjtést indít és tanulók segítségével a szükséges összeget előteremti úgy, hogy az nem fog sem a gimnáziumnak, sem az egyházi hatóságnak külön terhet jelenteni.”

Az ökuménia szellemében a testvéregyházak közös együttműködését szorgalmazta, s nem véletlen, hogy sírjánál Márton Áron katolikus püspök e megható szavakkal búcsúzott: „Jó embernek ismertük őt, megértő, türelmes embernek, emberi és vallási szempontból egyaránt. Elnéző volt az emberi gyarlóságok és hibák iránt, másvallású embertársai felé pedig szinte kereste az alkalmat, hogy becsülésének kifejezést adhasson.
Az apostollal vallotta, hogy a hit jócselekedet nélkül holt. Erről a sok ember tanúskodik, akik erkölcsi vagy anyagi ínségükben Hozzá fordultak segítségért. Mondják, hogy senkit sem bocsátott el üres kézzel… És hűséges volt küldetése teljesítésében.”

1971. december 7-én hunyt el, hamvai a Házsongárdi temetőben nyugszanak.

Fülöp Lajos

Olvasóink értékelése: 0 / 5

90 éve született és 30 éve halt meg dr. Gellérd Imre unitárius lelkész, tanár, teológiai szakíró

 
Székelybethlenfalván született 1920. január 3-án, korán árvaságra jutott, kénosi rokonai vették gondozásukba, s a falu unitárius papja támogatásával végezte el elemi iskolai tanulmányait, s a   a székelyudvarhelyi Stefan Octavian Iosif  román tannyelvű líceumban  érettségizett l939-ben. Vonzotta a tanári és az orvosi pálya, de végül még abban az évben a kolozsvári Unitárius Teológiai Akadémiára íratkozott be, amelyet l943-ban kitűnő mínősítéssel fejezett be. Feltűnő szónoki képessége korán megmutatkozott, s a teológia tanulmányozása mellett érdekelte a filozófia, a lélektan, a pedagógia és a szociológia is. 1941 őszén a Ferencz József Tudományegyetemen  a román-francia nyelv fakultására felételizett, a tanári képesítést 1946-ban szerezte meg. Eközben a teológiai tudományokban mélyült el, s l956-ban a Protestáns Teológiai Intézetben megszerezte a teológiai magiszteri fokozatot. Doktori disszertációját a prédikációirodalom és szertartásrend /homiletika és liturgia/ tárgyköréből merítette, de annak megvédésére már nem kerülhetett sor, s csak halála után l5 évvel, 1995-ben kaphatta meg a posthumus teológiai doktori címet. 
1944 márciusában a Székelykeresztúri Unitárius Gimnázium kollégiumának  felügyelő tanára lett, egyben segédlelkész, s a francia és a román nyelv tanára egészen 1949-ig. 1947-ben foglalta el  Siménfalván a lelkészi állást, s itt tartóztatták le 1959. november 6-án a Securitate megbízottai, Székelykeresztúrra majd Kolozsvárra szállították, s koholt vádak alapján 1960 márciusában hét évi börtönbüntetésre és kényszermunkára, további öt évi jogvesztésre ítélte a kolozsvári katonai törvényszék.1960 május l6-án a szamosújvári  börtönbe zárták, de októberben már a Duna-deltába irányították, 1963 őszén került vissza Szamosújvárra. Innen szabadult az általános amnesztia nyomán l964 közepén. Az embertelen  börtönviszonyok, a megerőltetett fizikai munka, a folyamatos lelki és fizikai terror sem törték meg, emelt fővel, tiszta lelkiismerettel  folytatta tovább szabadulása után lelkészi munkáját új munkahelyén  - Homoródaszentmártonban /l964/. Magányosan, elhagyatva, de töretlen hittel  munkálkodott egyházközsége és egyháza javára. Páratlan tudása, kiváló szónoki képessége ellenére sem kapott méltó állást a hányatott  börtönévek után. Doktori tézisét nem védhette meg, s a hatalom következetesen meggátolta abban , hogy a hőn óhajtott teológiai katedrát elnyerje, vagy egy kiemelkedő erdélyi unitárius közösség lelkésze legyen. A folyamatos megaláztatás, a mellőzöttség, a sorvasztó magány és társtalanság felőrölték egészségét. A megújuló zaklatások elől a halálba menekült, l980 január 3-án halt meg a székelyudvarhelyi kórházban.
Életében számos meséje, elbeszélése, verse, prédikációja jelent meg az időszakos unitárius sajtóban, ezeket Jakab  Dénes unitárius lelkész Meghalt Gellérd Imre  /Keresztény Magvető, 1980., 86. évf. 1-2. sz/ című nekrológjában vette számba. Leánya dr. Gellérd Judit, unitárius lelkész  A Liberté rabja. Dr. Gellérd Imre /1920-1980/, Kolozsvár, 2005. című önéletrajzi vallomásában meséli el mártír édesapja életét, s ugyancsak ő működött közre abban, hogy a hányatott sorsú doktori disszertáció napvilágot lásson. Az angol nyelvű változat után magyar nyelven is megjelent Négyszáz év unitárius prédikációirodalma címen, az Unitárius Egyház gondozásában 2002-ben Kolozsváron.   „Ez a könyv egy kultúra lelkébe enged bepillantanunk. Erdély történetéről sokan és sokat írtak, de legtöbbjük elsősorban a külső, történelmi tényezőkre összpontosított...
Gellérd Imre, néhai erdélyi unitárius lelkész-tudós e művében szélesre tárta azt az ablakot, melyen keresztül az erdélyi unitarizmus szívébe tekinthetünk. Ő a tizenhatodiktól a tizenkilencedik századvég unitárius prédikátorainak  nemcsak rendkívül átfogó, komplex bemutatására vállalkozott, de azt összefüggésbe hozta a prédikátorok korának jelentős filozófiai és vallási eszmeáramlataival.”- írja a könyv jelentőségéről prof. Dr. John C. Godbey Chicago-i egyháztörténész. Haszonnal forgathatjuk, szakértő és érdeklődő egyaránt, s várjuk, hogy összes írása mielőbb hozzáférhetővé váljék.
 

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Vargyason született 1931. január l3-án tehetős székely földműves család  második gyermekeként. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, l942-ben a székelykeresztúri unitárius gimnázium tanulója lett, itt érettségizett l950-ben. Szorgalmával kitűnt osztálytársai közül, „olyan könyveket forgatott, amelyekről mi még akkor nem is hallottunk. Töretlen bizalommal, céltudatos, rendszeresen tanuló, önművelő kitartással addig ment, hogy már-már a mindennapok életvitelét is a pedantériáig fokozta…” emlékezett az egyik iskolatársa és barátja dr. Sebestyén Gyula szakorvos.

1950-ben a Bolyai Tudományegyetemre felvételizett sikerrel, de a II. évtől már a Victor Babes Tudományegyetemre iratkozott át, amelyet l954-ben kiváló eredménnyel fejezett be. Jutalomként számos tehetséges társával együtt Leningrádban folytathatta tanulmányait, a középkor története érdekelte, kandidátusi értekezését a székely faluközösségekről írta. Ottléte alatt  a Szovjetunió számos tartományába eljutott, foglalkoztatta a magyar őshaza kérdése az itt élő rokonnépek, l955 nyarán két hónapot Közép-Ázsiában töltött.

1958-ban az akkor még önálló Bolyai Tudományegyetem adjunktusa lett, de kiváló szaktudása és lelkiismeretes pedagógiai tevékenysége ellenére már l968-ban Nagyenyedre helyezték, a Bethlen Gábor Kollégium Dokumentációs Könyvtárának igazgatói tisztségével  bízták meg. Nem volt hajlandó –ugyanis- szaktudását a hamis román történelmi koncepciónak alárendelni. Népszerűsége és következetes igazságszeretete miatt itt sem maradhatott sokáig, l973-nan a torockószentgyörgyi általános iskola történelem szakos tanárának nevezték ki,  de már a következő évtől szülőfaluja  növendékeinek oktathatta a történelmet. 1979-től a székelyudvarhelyi múzeumnál  ajánlottak fel könyvtárosi állást, de sajnos ezt már nem foglalhatta el. A folyamatos zaklatások, a hányatott életmód tragikus hirtelenséggel törte derékba e páratlan életpályát, l980. április 20-án  gyanús körülmények között szülőfalujában hunyt el. Emlékét a vargyasi temetőben és a keresztúri unitárius gimnázium udvarán díszes kopjafa őrzi.

Hagyatéka sajnálatos módon elkallódott, néhány időszakos kiadvány és iskolai évkönyv Fodor S. Sándor egykori vargyasi tanár jóvoltából  városunk múzeumába került. Páratlanul értékes magánkönyvtárat és kéziratos levéltári anyagot gyűjtött össze, s kiadatlan kéziratainak sorsa jórészt ugyancsak ismeretlen. Megjelent dolgozatainak jegyzékét, a róla írt megemlékezéseket  Szécsi Antal  egykori kollégája és igazgatója a 2008-ban megjelent   „…Maga-felejtő sorsunk halk tudója..”című monográfiájában tette közzé.

„Elkötelezett történetkutató volt, szenvedélyesen és folyamatosan keresett, kutatott. Őt az új adat, az ismeretlen érdekelte, főként a helytörténettel kapcsolatos adatok. Minthogy a legapróbb részletek sem kerülték el a figyelmét, gazdag tudás birtokosa volt Erdély történelmét illetően. Arra azonban kevésbé volt gondja, hogy kutatásainak eredményeit írásban, tanulmányokban rögzítse  s hagyja hátra”- értékeli sommásan Borbáth Károly kutatói munkásságát Egyed Ákos akadémikus, s egyben hozzáteszi: „…Ő következetesen kitartott a magyar nemzeti történetírás mellett, kompromisszumokat nem volt hajlandó tenni ebben. És ez alapvető jellemvonása volt az Ő történészi magatartásának. Emléke ezért is kegyeletes a magyar történészi szakma számára.”

Kovács István költő balladai hangvételű, gyönyörű versében  állít emléket a tragikus sorsú tudósnak és tanárnak:

 
     Szemüvegedet vedd le és töröld meg.
     Nehogy az arcodba tapossák, ha majd…
     És ne hagyj itt minket, kérünk, mindörökre-
     a Te kálváriád nem őrzik falak.
 
 
     Te maga-felejtő sorsunk halk tudója,
     Akit halálba száműztek. De vagy!
     Fejedelmünknek is légy tanácsadója;
     és mondjál el neki mindent, mi igaz.

 Fülöp Lajos

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Kézdivásárhelyen született 1886. november 6-án, iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte el, majd Kolozsváron folytatta, 1908- ban a budapesti Pedagógiumban szerzett tanári oklevelet. Az 1912-13-as években a jénai egyetemen és a berlini Bányászati Akadémián a korszerű természettudományos oktatás és a múzeumok szervezését tanulmányozta. 1942-ben Szegeden avatták doktorrá.
1908-1919 között Abrudbányán tanított, Székelykeresztúrra került, s itt a tanítóképző tanáraként a természettudományt, a mezőgazdaságtant és a kézimunkát tanította 1931-ig. Székelyudvarhelyre költözött, a St. Octavian Iosif Líceum tanára lett, s 1947-ben a gazdasági líceum tanáraként vonult nyugdíjba.

Geológiai kutatásait már Abrudbányán megkezdte, főleg a nemesfémek vizsgálata érdekelte. A bukaresti Földtani Intézet tagjai közé választotta, s 1941-ben a Kelet-magyarországi és Erdélyrészi Fürdők Szövetségének vezetőségi tagja lett. Ekkor bízzák meg a Székelyudvarhelyen létrehozandó Orbán Balázs Borvízkutató Központ megszervezésével, de nagyszabású tervét, az erdélyi ásványvízkészlet teljes feltérképezését a háború megakadályozta. A kutatás a továbbiakban egyéni feladatává vált, s mégis – távol a nagyobb tudományos központoktól – a geológia számos területén mindmáig maradandót alkotott (hasznosítható ásványkincsek, barnaszéntelepek, ásványvizek és gázömlések, iszapvulkánok, gyógyiszapok, mofetták kialakulása és működése, a korszerű és gazdaságos fürdőélet megszervezése, a szülőföld természeti szépségei és ritkaságai, a Székelyföld geológiája, növény- és állatvilága). Elemezte a sóskúti gyógyforrások összetételét, hagyatékából néhány darabot múzeumunk őriz, de kőzet- és ásványgyűjteménye, kéziratai és könyvtára az udvarhelyi Haáz Ferenc Rezső Múzeum tulajdonába kerültek, ahol már az 1970-es évek közepén emlékszoba nyílt, s az anyavárosban egy szakközépiskola viseli a nevét.

1931-1943 között a Székelység című honismereti folyóiratot szerkesztette, jelzéssel vagy névtelenül közel félezer írása jelent meg magyar, román és francia nyelven, tudományos ismeretterjesztő szakdolgozatait a magyarországi Földtani Közlöny, Földtani Értesítő, Földgömb, Hidrológiai Közlöny, Barlangvilág, Bányászati és Kohászati Lapok, s Romániában az Erdélyi Múzeum, Natura, Revista Muzeelor és A Sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum Évkönyve közölte.

A Székely Nemzeti Múzeum fennállásának 50. évfordulóján indította el és szervezte meg minden év nyarán a Hargita expedíciókat, amelyeken a Székelyföld iránt érdeklődő tudósok, egyetemi hallgatók, természetbarátok vettek részt. Munkásságának elismeréséül 1928-ban a budapesti Természettudományi Társulat Bugát Pál-díját kapta meg, 1965-ben pedig a Földtani Társulat aranydiplomáját vehette át.

Fontosabb munkái: A Székelyföld természeti kincsei és csodás ritkaságai / Székelyudvarhely, 1938/, Szent Anna tó és környéke /Székelyudvarhely, 1940/, A Maros Magyar Autónom Tartomány hasznosítható ásványkincsei /Bukarest, 1957/, Maros Magyar Autónom Tartománybeli ásványvizek és gázömlések /Bukarest, 1957/, Ki volt Orbán Balázs?/ Székelyudvarhely, 1929/, Székelyföldi útmutató /sorozat, Székelyudvarhely, 1933-40/.

Székelyudvarhelyen hunyt el 1971. május 13-án.

Fülöp Lajos

Olvasóink értékelése: 1 / 5

120 éve született DADAY GERŐ festőművész

1890. március 2l-én  született Gyulafehérváron, 1911-ben tanítói oklevelet szerzett. A Nagybányai Szabad Festőiskolában a következő évben  fejezte be képzőművészeti tanulmányait, ezt követően szakmai és művészettörténeti ismereteit  a müncheni tanulmányútján tökéletesítette.
1921-1930 között  a székelykeresztúri tanítóképzőben  rajzot, szépírást és kézimunkát tanított, majd lemondott tanári állásáról, s csak a  festéssel foglalkozott egészen a harmincas évek végéig, ezután Magyarországon telepedett le. A Városi Kaszinóban festőtanfolyamot szervezett, tanítványai közé tartozott Ipó László, s Nagy Erzsébet miniatürfestő, a későbbi élettársa.
„Bejárta Keresztúr minden zegét-zúgát, ecsetjére vette az ezerszín játszó réteinket, erdőinket. Nagyobb vásznain kavarognak a székely ifjak táncában a nemes, meg szilaj mozdulatok, a favágók izmaiban duzzad a székely erő, a sziklákat döntő erőfeszítéseikben viaskodik az ezerötszászesztendős múltból jövő székely elszánt akarat. Majd több vásznon feloldódik a székely dráma   a ködös hadak útján  Csaba vezérlete alatt haladó hún-székely vitézek gyönyörű költészetében …” -  emlékezik a kortárs Orbán János római katolikus plébános  a városunkról írt monográfiájában. Számos tájképet és portrét festett, vallásos, de főleg történelmi tárgyú kompozicíóival vált ismertté. Egy oltárképe a tusnádfürdői római katolikus templomban látható, megörökítette Zrínyi Miklós hadvezért, Buda felszabadítását, 1935-ben pedig Báthori  István erdélyi fejedelem trónralépését  /Lengyelország királyaként/. Ezt a romantikus ihletődésű, hat máter hosszú és három méter széles monumentális munkát  Magyarország kormányzója vásárolta meg, és a lengyel kormánynak ajándékozta.
Egyéni kiállításokat már 1920-tól szervezett, az elsőt Kolozsváron, 1925-ben és 1929-ben Marosvásárhelyen, 1925-ben Székelyudvarhelyen, 1938-ban Budapesten. Tárlatairól a korabeli sajtó  - Brassói Lapok, Keleti Újság, Pásztortűz  elismeréssel írtak. Vámszer Géza csíkszeredai  tanár, festő és néprajzos a következőképpen emlékezik meg  a keresztúri festő  l926-ban megnyilt székelyudvarhelyi kiállításáról: „Daday eredeti tehetség, modern, de nem esik a túlzók hibáiba, csak  ott és akkor burkolja vázlatszerű homályba alakjait, ahol az előnyükre, a mozgás, a lendület fokozására van – viszont ahol szükséges, ott megmutatja a másik oldalát is: tud, ha kell, életszerűen rajzolni, elmélyülni részletekben is. Igazi egyéniségét legjobban a szürkés, híg olajfestékkel bátran odavarázsolt kompozicíói jellemzik, amelyekből a mesterkéltség nélküli komponáló őserőt érezzük ki. Meseszerű, finom atmoszféra tükröződik vissza ecsetjének könnyed, szép, a pillanat alatti benyomásai alatti kompozicíóiról, amelyek szürkés színhatásuk dacára oly színesek, oly melegnek, ha kell, hidegnek hatnak – és így észrevétlenül meghódítják a különben talán előítélettel nevelődött nagyközönséget is.”
A második világháború után még ellátogatott Keresztúrra, ahol két évtizedig élt és alkotott,  de  Erdélybe már nem tért vissza soha.  A Molnár István Múzeum  egyetlen alkotását /Erdei famunkások/ őrzi, városunkban több festménye van egyéni tulajdonban.
Budapesten halt meg. 1979. március 22-én.

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Ebben az évben emlékezhetünk a 100 éve született tarcsafalvi szobrászművészre, aki 1912. szeptember l6-án látta meg a napvilágot Benczédi Ferenc tanító családjában. Édesapja harangöntőnek szánta, őt azonban már a keresztúri diákévei alatt a művészi pálya érdekelte. Az öt elemi elvégzése után 1924-ben a székelykeresztúri unitárius gimnáziumban kezdte el középfokú tanulmányait, négy év múlva átíratták a tanítóképzőbe, Nagy Lajos, Daday Gerő és Bene József rajztanárok keltették fel érdeklődését elsősorban a festészet iránt. Különösen Bene József ébresztgette a fiatal tanítójelöltben a művészi hajlamot, az iskolai év végi kiállításon Benczédi már egy jól sikerült önarcképével mutatkozott be. Korán rájött arra, hogy nem a festészet a számára legmegfelelőbb önkifejezési forma: „Mikor aztán megkóstoltam a szobrászat gyönyörűséges mesterségét, egykettőre belehabarodtam, s végképp lemondtam a harmadik dimenzió egy síkon való keresgéléséről.”

1932 nyarán tanítói oklevelet szerzett, egy évig szülőfalujában helyettesített, majd katonai szolgálatra hívják be. A következő öt évben három faluban tanított: Bunyaszegszárd, Harasztos, Pogri (a Dnyeszter mellett). 1937 őszén a budapesti Iparművészeti Iskolába iratkozott be. A következő négy évben a Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán Kisfaludi Strobl Zsigmond tanítványa. 1942-től újra tanít, ezúttal Pálpatakán, s a háború befejezése után újra Tarcsafalván, majd Korondon. 1949-53 között a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanára, s mivel állása megszűnik, ettől kezdve már csak az alkotásnak él.

Pályája kezdetén mesejátékot ír, s az illusztrációkat is maga készíti (A csillagszemű juhász), érdeklődését végérvényesen mégis a szobrászat köti le. Farag kő- és faszobrokat, de nevét mindenekelőtt terrakotta kisszobrai teszik ismertté. „Egy alkalommal én is kedvet kaptam, hogy játszadozzam. Vettem egy darab agyagot, két tenyerem között megsirítettem s leállítottam, s másikat is ugyan így. A kettőre helyeztem egy vastagabbat, arra egy gömbölyűt, két kart ragasztottam. És olyan emberi figura született pillanatok alatt, amilyent nem sikerült csinálnom egész diákságom idején. Megtaláltam a lényeget. Olyan nagy volt az örömöm, hogy azt most ki sem tudom fejezni…” – emlékezik az indulásra Benczédi. Folyamatosan alkot, kiállításokat szervez, szobrocskáira felfigyelnek itthon és külföldön, Utunk-széli, a hazai írók és művészek karikatúráiból készült gyűjteményét a Csíkszeredai Múzeumnak ajándékozza. Márkos András kisplasztikájáról Kisszobrok c. jelentet meg albumot, Banner Zoltán monográfiával tiszteleg a 70. életévét betöltő művész emléke előtt (Banner Zoltán: Benczédi Sándor, Bukarest, 1984). Több kisszobrot adományozott múzeumunknak, tisztelői szülőházán emléktáblát helyeztek el. Érdemei elismeréséül számos hazai kitüntetésben részesült.

„Benczédi emberhű, élethű, korhű , humoros és nem humoros, kisszobrai nemcsak azért egyedülállóak napjaink európai művészetében, mert ennyit ebből az anyagból – agyagból – ilyen eljárással s ebben a stílusban senki sem készített belőlük… sokkal inkább annak az erkölcsi tartásnak és intelemnek a konzerválása okán, amelyet mind a saját, hétköznapi alkotói, mind hősei viselkedésében megtestesít: légy hűséges önmagadhoz, hogy hűséges maradhass azokhoz, akik megérdemlik..” – foglalja össze a Benczédi-életmű lényegét a korabeli méltató.

Kolozsváron hunyt el 1998. január elsején.

Fülöp Lajos

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Eredeti nevén Józef Zachariasz Bem, cseh eredetű lengyel kisnemesi családban született Tarnowban 1794. március 14-én. A krakkói tüzériskolában tanult, részt vett Napóleon lengyelországi hadjáratában, majd a varsói tüzériskola tanárának nevezték ki. 1822-ben egy összeesküvésben való részvétele miatt letartóztatták, egyéves büntetőszolgálat után szabadult.

Műszaki és természettudományi tanulmányokat folytatott, s bekapcsolódott az 1830–31-es lengyelországi felkelésbe, az osztrolenkai csatában tűnt ki, érdemei elismeréséül dandártábornoknak nevezték ki. Ezután emigrációba kényszerült, de 1848- ban már a galíciai forradalmi megmozdulásokban vállalt tevékeny szerepet. Október 14-én Bécs katonai parancsnoka lett, s még ebben az évben a magyar szabadságharchoz csatlakozott, november 29-én Kossuth Lajos az erdélyi hadsereg főparancsnokának nevezte ki. Erélyes fellépésével rövid időn belül ütőképes hadsereget képezett ki, kiváló hadászati ismereteinek köszönhetően három hónap alatt megtisztította Erdélyt a császári csapatoktól, ezt követően altábornaggyá léptették elő. Hamarosan nagy tiszteletet szerzett katonái körében, különösen a székelyek rajongtak érte, az őrnagyi rangban hadsegédként szolgáló Petőfit fiaként szerette. A költő imádott tábornokáról számos versében megemlékezett.

1849. július 30-án vezérkarával Székelykeresztúrra érkezett, a Matskási-kúriában (a mai kórház helyén) szállt meg, másnap innen indult a fehéregyházi csatatérre, ahol vereséget szenvedett a cári túlerővel szemben. Augusztus 9-én Temesvárnál újabb csatát veszített, s hogy a fogságot elkerülje Törökországba menekült. Áttért az iszlám hitre, Murad Tevfik pasa néven Szíria katonai parancsnoka lett. Aleppóban halt meg 1850. december l0-én, hamvait szülővárosában helyezték örök nyugalomra 1929-ben.

A közös lengyel–magyar múlt egyik legkiemelkedőbb személyiségeként tiszteljük őt mind a mai napig, s nem véletlen, hogy az utókor csak Bem apóként emlegeti. A történelem nemcsak a katonai sikereit tartja számon, hanem Erdély népeinek összefogására tett kísérleteit is. Székelykeresztúron utcát neveztek el róla, a Gyárfás-kúria udvarán szobrok és egy emléktábla idézi emlékét. 1998-ban Dunakeszi testvérvárosa adományozta városunknak Lengyel István szobrászművész Petőfit és Bem apót ábrázoló kompozícióját, 2009-ben a székesfehérvári Krajczáros Alapítvány jóvoltából Bem József egész alakos faszobrát avatták fel. 2005-ben a Dunakeszi Lengyel Önkormányzat helyezett el emléktáblát a kúria falán.

Emlékezzünk rá Petőfi halhatatlan soraival: „Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk, A szabadság régi bajnoka! Bosszuálló fénnyel jár előttünk Osztrolenka véres csillaga.“

Fülöp Lajos