A két világháború közötti romániai magyar irodalom azon nemzedékéhez tartozott, mely egész írói, közéleti és lelkészi munkásságát népe megmaradásának és felemelkedésének szolgálatába állította.
1901. október 24-én született Kolozsváron, a kincses város unitárius kollégiumában tanult, első írásait a Kriza János nevét viselő önképzőkörben és a Remény című diáklapban közölte. Fiatalon bekapcsolódik Erdély izmosodó irodalmi életébe, programot alkot, a Tizenegyek című nemzedéki antológiában Erdélyi magyar irodalom és Székely mitológia című írásaival kívánta megalapozni a székely írók közösségi tudatát.
1923-ban egyházi ösztöndíjjal Angliában és az Amerikai Egyesült Államokban folytat teológiai tanulmányokat, 1927-ben hosszas föld körüli utazásra indul, élményeit a Bejárom a kerek világot (1929) c. útirajzában tette közzé.
Hazatérve, 1929-ben a székelykeresztúri unitárius gimnáziumban bentlakási felügyelő tanár lett, ekkor látogatta meg Kacsó Sándor íróbarátja, aki életrajzi visszaemlékezésében (Fogy a virág, gyűl az iszap, 1974) így emlékszik a fiatal tanárra: „Ferinek tüdőbaja volt, de rendíthetetlen hittel harcolt ellene és bízott győzelmében. Már teológus korában megerőltető tornamutatványokat végzett, hogy erősítse és ellenállóvá tegye a testét. Híve lett a vegetarianizmusnak, mert elfogadta azt az elméletet, hogy a betegségek csíráinak jelentős részét a húsételekkel visszük be a testünkbe. Akkori kúráihoz tartozott, hogy egy-két hétig csak a főzelékféléket ette meg az internátusi kosztból… A szoba kicsi volt, s ezért a belépésem után mindjárt úgy tűnt, hogy egy nagy hintaszék s benne az én Feri barátom megtölti egészen... de vastag is volt Feri pokrócba burkolt alakjával, fején sapkával, nyakán bolyhos gyapjúsállal…Kriszti (dán származású amerikai felesége) az ágyon ült… télikabátjában ő is, fején prémes sapkájával, két keze ugyanolyan prémű muffban, térdén pedig pokróc, mintha utazásdit játszanának…”. Székelykeresztúron ifjúsági konferenciákat szervezett, előadásokat tartott a környékbeli falvakban, Kévekötés címen ifjúsági folyóiratot szerkesztett, egyik alapítója az Erdélyi Fiatalok c. főiskolai lapnak, a Korunk s a Falvak Népe állandó munkatársa.
Székelykeresztúrról a Torda környéki Mészkőre került, itt a falu unitárius lelkészeként próbálta megvalósítani falufejlesztési terveit (önálló gazdálkodás, közéleti önigazgatás, a hagyományok megőrzése és ápolása). Szövetkezeti javaslatait az Aranyosszéki tervek (l93l) c. röpiratában fejtette ki. Szövetkezetet alapított meg népfőiskolát, felkarolta a színjátszást és a dalárdát, közben ifjúsági daloskönyvet szerkeszt Mikó Imrével és Szent Iványi Sándorral együtt, s rendszeres résztvevője a marosvécsi írótalálkozóknak.
Betegsége fokozatosan elhatalmasodott, betegágyán írta meg A rög alatt (l936) című híressé vált faluszociográfiáját, amelyben a mészkői küzdelmes évek eseményeit örökíti meg. Még ugyanabban az évben a székely falusi értelmiségének állít emléket a Zöld árvíz c. regényében.
1937. május 22-én halt meg Tordán, temetésén Tamási Áron tolmácsolta az erdélyi írók mély gyászát: „Nem voltál délszaki virága Erdélynek, mert nem díszítetted ezt a földet, hanem gazdagítottad. Zord éghajlat alatt és elűző folytonos keleti szélben Te itt megkapaszkodtál, mint hegyi fa a messzelátó sziklán. A gyökereid győzhetetlenül erősek voltak, s ismerték e földnek rejtőző titkait, amint e föld is ismert Téged és kegyetlenül szeretett.”
Fülöp Lajos
