Egy haladó szellemű, újító tanár a 20. század elején
„A múltat becsüljétek meg, a jövőért a múlton lelkesedve dolgozzatok!”
Pap Mózes unitárius gimnáziumi tanárra emlékezünk születésének 146. évfordulóján Pap Mózes Tordátfalván született 1866. november 8-án falusi kisbirtokos szülők öt gyermeke egyikeként. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd beíratták a keresztúri gimnáziumba. Mindjárt az első félév végén tett vizsgákon kiderült, hogy kitűnő képességekkel és szorgalommal bírt, színjelesként mindvégig első tanuló volt. Kortársai feljegyzése szerint, ha felhagyott leckéit nappal nem végezte el, éjjel tanult, ha álom gyötörte, hideg vizes borogatással védekezett ellene. Ez a Kőrösi Csoma Sándorra emlékeztető, szinte önsanyargató életmód, amely nagyfokú tudásvággyal és törekvéssel párosult, alapozta meg Pap Mózes egész életét, emberi és tanári pályafutását. Az érettségit a kolozsvári főgimnáziumban tette le jeles eredménnyel, majd az ottani tudományegyetemen szerzett tanári diplomát 1893-ban classica-philológiából. Már 1892 szeptemberében állást ajánlott neki egykori iskolája, a keresztúri főgimnázium.
Ez volt kezdete egy 40 éven át tartó, lelkiismeretes, küzdelmes tanári pályának, ez határozta meg minden törekvése irányát és egész lelkiségét. Társadalmi munkássága nemcsak nevelési irányban és nemcsak az iskola keretein belül jelentős, hanem politikai és gazdasági téren is. Sorra jelentek meg írásai a korabeli unitárius és más székelyföldi lapokban. Az Unitárius Tanáregylet megalakulása után 1907-től kezdve mint elnök írta és tette közzé nevelési célzatú munkáit. Több egyesületnek és társaságnak lett tagja: A Székelyudvarhelyi Tanári Körnek, elnöke a Székelykeresztúri Pedagógiai Körnek, a Műkedvelő Társulat elnöke, az 1895-ben alakult Polgári Zenekar elnöke, 1902-ben pedig a Székely Borkereskedés Rt. megválasztotta elnök- igazgatónak.
Az 1907-es esztendő nagy változást hozott életébe: a nyugalomba vonult Sándor János történetíró-igazgató utódjául nevezték ki. A keresztúri főgimnázium igazgatói státusz nem egyszerű adminisztratív tisztviselőt jelentett, hanem tanulmányi téren alapos tudással és cselekvő képességgel felruházott egyén kellett legyen.
Megválasztása után azonnal hozzálátott az iskola továbbfejlesztéséhez. Tervek készültek új, megfelelőbb és tágasabb főgimnáziumi épület emelésére. Ennek az utóbbi gondolatnak volt valóságos fanatikusa Pap Mózes. Nyilvánvaló, hogy lelki szeme előtt már ott volt egy impozáns, modern, nagyvárosi iskolamodellt követő épület lehetősége, amely a polgárosodó kisváros szellemiségére is pozitív hatással lehetne. De természetesen elsősorban az oktatás színvonalának emelésére, az iskolai felszereltség bővítésére, az egészségügyi állapotok javítására gondolt. A haladó szellemű, külföldet járt Pap Mózes 20. századi normáknak megfelelő iskolát és intézményt álmodott a keresztúri és környékbeli diákok szellemi épülése céljából, díszteremmel, külön zeneteremmel, tágas rajzteremmel és szertárakkal, könyvtárral. A nyolcosztályúvá és egyben főgimnáziummá fejlesztés kérdésében már 1912-ben kemény harcot indított, 1914-ben a VIII. osztály beállításához terveket készített, és végre megérte a pillanatot, hogy 1916-ban az első VIII. osztály érettségit tett. Az ez évben készült tabló felirata jelzi a történelmi pillanatot, a végzettek katonai egyenruhában láthatók, hiszen az első világháború kellős közepén tartottak. Ez az év még egy szempontból kiemelkedő Pap Mózes pályáján: 1916 őszén, miután az igazgatóság tagjai menekülni voltak kénytelenek, az iskola mozgó értékeit Kolozsvárra menekíttette, és ő maga az evakuálás után is heteken át a helyén maradt és jelenlétével sikerült távol tartania katonai kötelékeket és a menekülő lakosságot az új főgimnázium épületétől és annak berendezésétől.
Megvédte az új iskolát, –amelynek építéséért annyit küszködött, – minden károsodástól. Ezért a cselekedetéért később az igazgatóság elismerését és köszönetét fejezte ki Pap Mózesnek, és 1000 korona jutalomban részesítette.
Terveiben szerepelt egy földmíves gazdasági iskola szervezése. 1918-ban tervet készített hozzá, azonban a hamarosan bekövetkezett hatalomváltás ezt a tervet áthúzta. Élete utolsó 10 évében gazdálkodással foglalkozott, emellett a gimnáziumnak óraadó tanára volt, latin és görög nyelvet, valamint filozófiát tanított a felsőbb osztályokban. Fáradhatatlanul dolgozott – kint a földdel, bent az íróasztala mellett.
1940. május 28-án hunyt el, sírja a timafalvi temetőben van.
Sándor-Zsigmond Ibolya
